Hihetetlen eredmények és szuper közös munka

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy a hobbim, amiből eddig elég kevés bevételem volt, annál több megrendelésem azonban az ismerősök és a család körében egy kiegészítő jövedelmet adjon számomra. Én ugyanis mindig is nagyon szerettem süteményeket sütni és a nagymamám annak idején nagyon sok fortélyt megtanított, hogy hogyan tudok valóban finom hagyományosnak mondható, régebbi típusú sütiket csinálni, ebből pedig aztán áttértem a torták készítéséhez és itt igazán rátaláltam magamra. Nagyon szeretek sütni. Persze én nem is gondoltam rá, hogy ebből bármilyen üzleti dolgot csináljak, azonban egyre többen szeretnének részesülni a finomságaimból.

Ki is kellett találnom, hogy hogyan tudom a nagyvilág számára megmutatni, hogy mit tudok alkotni, és egyben persze lehetővé tudom tenni az emberek számára, hogy rendelni is tudjanak. Készíteni kell egy oldalt, ahol neten keresztül mindenki meg tudja nézni a tortáimat és meg is tudja rendelni amelyiket szeretné, persze ha úgy alakul akár egyedi igényekkel egybekötve is. Ehhez azonban már az elején tudtam, hogy nem lesz elegendő egy szuper oldal, szükség van profi és gyönyörű képekre is. Én ugyanis hiába készítek képeket a telefonommal, nem fogja meggyőzni az embereket a minőségről és szépségről.

Persze azt sem gondoltam, hogy az ország legjobb termékfotós csapatát fogom ezzel megtalálni, hiszen az egyik ismerősöm javaslatára aztán a Fotoda csapatával vettem fel a kapcsolatot, akiktől jobban senki sem ért az ételfotózás feladatához. Nem is kellett csalódnom. Nem csak gyönyörű, de élethű képeket is kaptam a fotózás végén, aminek hatására szinte alig van kérdés a rendeléseket illetően. Mindenki pontosan tisztában van vele, hogy minőségi és szép tortát fog kapni a rendelése végén, maximum egyedi igények miatt keresnek fel külön a rendelés mellé, így pedig időt és energiát takarítok meg. Hihetetlen eredményeket érek el az oldallal már rövid idő alatt is, és ez biztos vagyok benne, hogy nagy mértékben a képeknek is köszönhető, így pedig csak ajánlani tudom ezt a csapatot. Nem beszélve arról, hogy a közös munka nem feladat, hanem élménnyé vált a folyamatok végére. Én biztosan fogok még segítséget kérni tőlük a jövőben, csak ajánlani tudom ezt bárkinek, aki a termékfotózás vagy ékszerfotózás, ételfotózás területén szeretne szolgáltatást igénybe venni és tökéletes eredményeket elérni.